Előszó: Az előző dokumentum az eleveniszap eredetét és mikrobiális közösségének szerkezetét tárgyalta. Ez a dokumentum a mikroorganizmusok szaporodásának megőrzésére összpontosít. Mindannyian tudjuk, hogy amikor a környezet alkalmas a szaporodásra, az organizmusok (növények, állatok és mikroorganizmusok) természetesen szaporodási állapotba kerülnek; amikor a környezet romlik, az organizmusok leállítják a szaporodást. Ha az emberi „reprodukciós vágyat” hasonlatként használjuk, akkor a mai fiataloknak három nagy kihívással kell szembenézniük: az oktatással, az egészségügyi ellátással és a lakhatással. Ez a három szempont jelentősen befolyásolja gyermekvállalási hajlandóságukat. Természetesen a mikroorganizmusoknak nincs olyan sok követelményük, és nincs is szükségük autókra vagy házakra. Mindaddig, amíg a víz környezete megfelel a hőmérséklet, az oldott oxigén, a pH és a tápanyag követelményeinek, gyorsan növekedhetnek!
01 Mikrobiális növekedési görbe
A mikroorganizmusoknak saját növekedési görbéjük van, és növekedési folyamatuk a tápanyagok hozzáférhetőségével változik. Meghatározott környezetben, amelyet nem befolyásolnak külső tényezők, a mikroorganizmusok növekedési görbéje megfelel az alábbi diagramnak. A növekedési folyamat négy szakaszból áll: alkalmazkodás (beállítási szakasz), logaritmikus növekedési szakasz, lassulási növekedési szakasz és endogén légzés. Amikor a mikroorganizmusok új környezetbe kerülnek, van egy alkalmazkodási időszak, amely során számuk viszonylag stabil marad.
Iszap növekedési görbe (azaz mikrobiális növekedési görbe)
A mikroorganizmusok koncentrációjának van egy kezdőértéke, amely a biológiai tisztítótartály kezdeti indításakor hozzáadott iszap mennyiségét jelenti. Idővel az iszap koncentrációja fokozatosan növekszik. Általában az iszap koncentrációja egy aerob biológiai tisztítótartályban 3000-5000 mg/L között tartható. Az iszapkoncentráció a befolyó BOI-koncentrációjától függ; minél nagyobb a BOI-koncentráció, annál magasabb iszapkoncentráció tartható fenn.
A tényleges biológiai tisztítótartály üzemben az iszapkoncentráció a lassítási növekedési fázis és az endogén légzési fázis között tart. Látható, hogy az iszapkoncentráció a biológiai tisztító tartály működési módjától függően változik.
A szokásos levegőztetésnél, más néven dugós áramlású levegőztetésnél, a szennyező anyagok fokozatosan csökkennek a meghajtási folyamat során, és az iszap növekedését a lassítási növekedési fázisban szabályozzák. Egyesek azt kérdezhetik, hogyan szabályozható ez? Ezt iszapvisszavezetéssel és iszapeltávolító intézkedésekkel érik el!
A teljes keverés azt jelenti, hogy a biológiai tisztítótartály minden része azonos feltételek mellett működik (pl. szennyezőanyag koncentráció, pH, oldott oxigén stb.). A szakaszosan működtetett biológiai tisztítási eljárásokkal (például a korábban említett SBR-eljárással) ez általában jól érhető el, és az iszap állapotát a lassítási növekedési szakaszban szabályozzák.
A kiterjesztett levegőztetés (SRT) nagyon alacsony térfogati terhelési sebességet használ a tervezés során, ami viszonylag alacsony iszapkoncentrációt eredményez a biológiai tisztítótartályban. Ez a folyamat a növekedési görbe endogén légzési fázisában működik, alacsony szerves terhelési sebességet és hosszú levegőztetési időt igényel, jellemzően 20-30 napot SRT-nél és 24 órát HRT-nél. Ez a folyamat általában nem használ elsődleges ülepítő tartályt.
Oldott oxigén koncentráció görbe
Külső oldott oxigén kiegészítés nélkül a vízben oldott oxigén fokozatosan csökken, ahogy az ábrán látható. Természetesen a biológiai tisztítótartályban oldott oxigént kell pótolni, hogy viszonylag állandó értéket tartsunk.
Szennyezőanyag-koncentrációs görbe
A BOD bizonyos mértékig kifejezheti a szennyező anyagok koncentrációját a vízben (amint azt korábban említettük, a KOI értékeket a legjobb használni a tartálytérfogat tervezésénél). Idővel a szennyezőanyag koncentrációja a kibocsátható szintre csökken.
02 A növekedési görbe négy szakaszának magyarázata
Megfelelő hőmérsékleten, elegendő oldott oxigén és tápanyag mellett, valamint gátló anyagok hiányában az eleveniszap növekedését meghatározó tényező a táplálék mennyisége (a szennyvízben lévő szerves anyag, más néven szubsztrát) és a mikroorganizmusok mennyisége (eleveniszap) közötti F/M arány, amelyet olyan tényezők is befolyásolnak, mint a szerves anyagok lebomlási sebessége, a szubsztrátum és az aktivált oxigénfelhasználás mértéke. iszap.
Adaptációs szakasz (Adjustment Stage): Beállítási szakasznak is nevezik, ez az eleveniszap-művelés kezdeti szakasza. A mikroorganizmusok nem szaporodnak, de minőségi változások kezdődnek. Ez a szakasz a diagramon látható növekedési görbe kezdeti vízszintes részének felel meg, és általában rövid ideig tart. Az adaptációs szakasz későbbi szakaszaiban a mikrobiális enzimrendszer fokozatosan alkalmazkodott az új környezethez, az egyedfejlődés elért egy bizonyos szintet, a sejtek osztódásnak indulnak, a mikroorganizmusok szaporodni kezdenek.
Logaritmikus növekedési szakasz: Az eleveniszap növekedési sebessége nő, az F/M arány viszonylag nagy, a szerves szubsztrát bőséges, az eleveniszap aktivitása magas. A mikroorganizmusok egyszerre abszorbeálják a legnagyobb sebességgel a szerves szubsztrátot, és a legnagyobb sebességgel szintetizálják a sejteket, így érik el a proliferációt. Ebben a szakaszban az eleveniszap nagy szervesanyag-eltávolító képességgel rendelkezik, és az iszap növekedését nem a tápanyag-körülmények korlátozzák, hanem csak a mikrobiális koncentráció. Az iszap azonban gyenge flokkulációs tulajdonságokkal rendelkezik, nehezen ülepíthető, és rossz a kezelési hatékonysága.
Lelassult növekedési szakasz: Az eleveniszap növekedési üteme csökken, az F/M arány tovább csökken, a növekedési ütemet a szerves tápanyagok korlátozzák. Ez az eleveniszapos eljárás tipikus működési szakasza. Ebben a szakaszban a szennyvízben lévő szerves anyagok nagyrészt eltávolíthatók, és az iszap jó pelyhesítő és ülepítő tulajdonságokkal rendelkezik.
Endogén anyagcsere szakasz: A tápanyagok nagymértékben kimerültek. Mivel nem tud elegendő tápanyaghoz jutni, az eleveniszap elkezdi kihasználni belső tárolóját, azaz az ön-oxidációs szakaszában van. Ebben a szakaszban az iszap nagyfokú szervetlenséggel és jó ülepedési tulajdonságokkal rendelkezik, de gyenge a pelyhesedés, és az iszap fokozatosan csökken. Mivel azonban az endogén légzés maradványai többnyire nehezen-lebonthatók-a sejtfalat és a citoplazmát, az eleveniszap nem tud teljesen eltűnni.
03 A mikrobiális növekedést befolyásoló tényezők
Számos tényező befolyásolhatja a mikrobák növekedését, beleértve a tápanyagokat, a hőmérsékletet, a pH-t, az oldott oxigént és a mérgező anyagokat. Természetesen a különböző típusú mikroorganizmusok eltérő tűréshatárokkal rendelkeznek ezekkel a tényezőkkel szemben. Az eleveniszapos mikroorganizmusok gyakori típusai közé tartoznak az aerob baktériumok (széles kategória, amely számos alkategóriát, például nitrifikáló baktériumokat foglal magában), hidrolitikus baktériumokat, fermentáló baktériumokat, hidrogénbaktériumokat, ecetsavbaktériumokat, metanogéneket, szulfát{2}}redukáló baktériumokat és anaerob protozoonokat. Ezért mindaddig, amíg ezeket a tényezőket a normál tartományon belül tartják, gyors mikrobiális növekedés érhető el.
Tápanyagok
A mikroorganizmusok élettevékenysége során folyamatosan fel kell venniük az alapvető tápanyagokat a környező víztestből, beleértve a szénforrásokat, nitrogénforrásokat, szervetlen sókat és bizonyos növekedési faktorokat. A tisztítandó szennyvíznek elegendő mennyiségben kell tartalmaznia ezeket az anyagokat.
A szén a mikrobiális sejtek fontos szerkezeti összetevője. Az eleveniszap kezelésében részt vevő mikroorganizmusok szénforrásigénye viszonylag magas, általában nem kevesebb, mint 100 mg/L (BOI5-ként számolva).
A nitrogén fontos eleme a mikrobiális sejtekben található fehérjék és nukleinsavak összetételének. A nitrogénforrások származhatnak szervetlen nitrogénvegyületekből, például N2, NH3 és NO3, valamint szerves nitrogéntartalmú vegyületekből, például fehérjékből és aminosavakból.
A foszfor elengedhetetlen eleme a nukleoproteinek, a lecitin és más foszforvegyületek szintézisének, döntő szerepet játszik a mikrobiális anyagcserében és az anyagátalakításban. A koenzim I, a koenzim II és az adenozin-monofoszfát (ATP) mind foszfort tartalmaznak. A mikroorganizmusok elsősorban szervetlen foszforvegyületekből nyerik a foszfort. Az elégtelen foszforforrás befolyásolja az enzimaktivitást, ezáltal befolyásolja a mikroorganizmusok élettani funkcióit.
Általában a három fő tápanyag (szén, nitrogén és foszfor) aránya BOD:N:P=100:5:1. Ezen kívül a nyomelemek, mint a kén, nátrium, kálium, kalcium, magnézium és vas is fontos szerepet játszanak a mikroorganizmusok növekedési folyamatában.
Oldott oxigén
A szennyvíztisztításban részt vevő mikrobiális fajokat aerob és anaerob fajokra osztják, az üzemi tartályok közé aerob tartályok, anoxikus tartályok, hidrolízis tartályok és anaerob tartályok tartoznak. Az üzemeltetési tapasztalatok alapján az aerob tartályban az oldott oxigén koncentrációját 2-4 mg/L között kell tartani. A hidrolízis és anoxikus tartályokban, amelyek fakultatív anaerob környezetek, az oldott oxigén bizonyos koncentrációja megengedett, általában 0,2-0,5 mg/L között. Az anaerob tartály szigorúan anaerob környezet; a hidrolízis és fermentációs folyamatok biztosítására az oldott oxigén jelenléte nem megengedett.
Az oldott oxigén elengedhetetlen a szennyvíztisztító telepek működéséhez. Ha az aerob tartályban az oldott oxigén túl alacsony, a nitrifikáló baktériumok és más aerob baktériumok növekedése gátolt lesz, miközben a fonalas baktériumok gyorsan elszaporodnak, ami az iszap tömegesedéséhez vezet.
pH-érték: A mikroorganizmusok élettani aktivitása szorosan összefügg a környezet pH-jával. A mikroorganizmusok csak megfelelő pH-körülmények között képesek normális élettani tevékenységet folytatni. A biológiai szennyvíztisztításban részt vevő mikroorganizmusok optimális pH-tartománya általában 6,5 és 8,5 között van. A különböző baktériumcsoportok eltérő toleranciatartományokkal rendelkeznek; A hidrolitikusan savanyító baktériumok pH-ja 5,5 és 7,5 között van, míg az aerob baktériumok pH-ja 6,5 és 8,5 között van.
Hőmérséklet
A hőmérséklet kulcsfontosságú a mikrobiális növekedéshez. Az eleveniszap kezelésében részt vevő mikroorganizmusok többsége termofil, optimális hőmérséklete 10-45 fok. A megfelelő működés érdekében a víz hőmérsékletét a biológiai tisztítótartályban általában 15-35 fok között tartják; 5 fok alatt lelassul a mikrobaszaporodás. Továbbá az anaerob baktériumok sokkal nagyobb hőmérséklettűréssel rendelkeznek, mint az aerob baktériumok, ezért a legtöbb anaerob tartály szigetelő- és fűtőberendezéssel van felszerelve.
Mérgező anyagok
A "mérgező anyagok" bizonyos szervetlen és szerves anyagokat jelentenek, amelyek gátolják a mikroorganizmusok élettani aktivitását. Ezek főként nehézfém-ionok (például cink, réz, nikkel, ólom, króm stb.) és néhány nem-fémes vegyület (például fenolok, aldehidek, cianidok, szulfidok stb.) tartoznak ide. A mérgező anyagok mikroorganizmusokra gyakorolt toxikus hatásai mennyiségiek; a toxicitás és a gátlás csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha a mérgező anyag elér egy bizonyos koncentrációt a környezetben. Amíg a szennyvízben a különböző mérgező anyagok koncentrációja e szint alatt van, a mikroorganizmusok élettani funkcióit ez nem érinti.
04 Hogyan bontják le a mikroorganizmusok a szennyező anyagokat
A szennyező anyagok mikrobiális eltávolítása és lebontása főként két folyamaton múlik: az adszorpción és az anyagcserén (asszimiláció és disszimiláció).
Adszorpciós folyamat: Azután, hogy a szennyvíz érintkezésbe kerül az eleveniszappal, rövid időn belül az eleveniszappal keveredik, a vízben lévő szerves szennyező anyagok magas eltávolítási sebességet mutatnak. Ez a kezdeti nagy sebességű eltávolítási jelenség a fizikai és biológiai adszorpció kombinációjának eredménye. A folyamat során a kevert lúgban lévő szerves szubsztrát gyorsan csökken. Ennek az az oka, hogy az eleveniszap nagy felülettel rendelkezik, és a felületén számos mikroorganizmus található, amelyet poliszacharidban-dús viszkózus réteg borít. Amikor a szennyvízben lévő szuszpendált és kolloid szerves szubsztrátumok érintkezésbe kerülnek az eleveniszapos pelyhekkel, gyorsan koagulálódnak és adszorbeálódnak, ezt a jelenséget "kezdeti adszorpciónak" nevezik.
A kezdeti adszorpciós folyamat nagyon gyorsan lezajlik, általában 30 percen belül befejeződik. A szennyvíz BOI adszorpciós eltávolítási aránya elérheti a 70%-ot, a nagy mennyiségű lebegő és kolloid szerves anyagot tartalmazó szennyvíz esetében pedig 80-90%-kal csökkenhet a BOI. A kezdeti adszorpciós sebesség elsősorban a mikroorganizmusok aktivitásától, valamint a reaktoron belüli hidraulikus diffúzió mértékétől és hidraulikus dinamikájától függ. Az előbbi az eleveniszap mikroorganizmusok adszorpciós és flokkulációs hatékonyságát, míg az utóbbi az eleveniszap pelyhek és a szerves szubsztrát közötti érintkezés mértékét határozza meg.
Anyagcsere folyamata: Az eleveniszap mikrobasejtek felületén adszorbeált szerves szennyező anyagok metabolizálódnak. Az oldott és kis{1}}molekulájú szerves anyagok a permeabilizáló enzimek hatására közvetlenül behatolnak a sejtfalon a sejtbe, ahol metabolizmuson megy keresztül. A kolloid és szuszpendált, nagy-molekulájú szerves anyagok, mint például a keményítő és a fehérje, először az extracelluláris enzimek-hidrolázok- hatására oldott kis molekulákká hidrolizálódnak, mielőtt bejutnának a sejtbe. A sejtbe jutva a szerves szennyező anyagok fokozatosan oxidálódnak és stabil szervetlen termékekké bomlanak le, például CO2-ra és H2O-ra, különböző intracelluláris enzimek katalízise alatt, és energiát szabadítanak fel a sejtszintézishez. Ebben a folyamatban a szerves anyagok biokémiai reakciók révén egyszerű, stabil szervetlen anyagokká alakulnak, szennyezőanyag eltávolítást érve el.
