Számos vegyipari gyártási folyamat, például a gyógyszerekben és a peszticidekben, nagy mennyiségű, nagy-sós és magas-KOI-tartalmú szennyvizet termel.
Az alacsony-hőmérsékletű párologtatási technológiát általában nagy-sós és magas-KOI-tartalmú szennyvíz elpárologtatására használják. A fő cél a hagyományos párologtatási módszerek során felmerülő problémák, például a magas működési költségek, a berendezések eltömődése, a rendszer visszaáramlása és egyéb biztonsági kockázatok leküzdése.
Az alacsony-hőmérsékletű párolgás alacsony-hőmérsékletű forráspontot (30-70 fok) ér el azáltal, hogy az anyagot alacsony hőmérsékletre viszi, ügyesen elkerülve ezeket a problémákat. Fő előnyei a következők:
1. Vízkőképződés és hőcserélő cső dugulási problémák
A magas-hőmérsékletű párolgás során magas KOI-szint tapad a hőcserélő csövek falaihoz, míg a magas-koncentrációjú sók gyorsan kicsapódnak, szilárd lerakódást képezve. Az étel edényben égetéséhez hasonlóan a vízkőréteg gyorsan csökkenti a hőcserélő hatékonyságát, ami a párolgási kapacitás csökkenéséhez, az energiafogyasztás megugrásához, súlyos esetekben pedig a tisztítás miatti gyakori leálláshoz vezet.
Alacsony hőmérsékleten a szerves anyagok nem karbonizálódnak, polimerizálódnak és nem kokszolódnak a magas hőmérséklet miatt. Fontos, hogy a sókristályosodás sebessége alacsony hőmérsékleten szabályozható, megakadályozva a túlzott lerakódást a hőcserélő magon, és hatékonyan fenntartva a berendezés hosszú távú stabil működését.
2. A szárnyaló energiafogyasztás problémája
A magas-hőmérsékletű párolgás a víz összetett minőségétől, különösen a forráspont-emelkedéstől szenved, ami jelentősen befolyásolja az energiafogyasztást; minél magasabb a forráspont emelkedés, annál nagyobb az energiafogyasztás.
Alacsony-hőmérsékletű párolgás esetén a negatív nyomás alatti anyagok forráspontja és forráspont-emelkedése sokkal alacsonyabb, mint normál nyomáson és magas hőmérsékleten. Lényeges, hogy az alacsony hőmérséklet megakadályozza a szerves anyagok elszenesedését, polimerizációját és kokszosodását. Ez biztosítja a stabil hőátbocsátási tényezőt. Az alacsony-hőmérsékletű hőszivattyús technológia egy kulcsparamétert, a COP-t használ, amely adott üzemi körülmények között elérheti a 20 körüli értéket. Ez azt jelenti, hogy 1 egység elektromos energia 20 egység hőt képes átadni. Vákummal kombinálva, amely lehetővé teszi a víz nagyon alacsony hőmérsékleten történő felforrását, az általános energiafogyasztás csökken.
3. A biztonság biztosítása és a komplex vízminőség kezelése
A magas-hőmérsékletű párolgási folyamatok hatására a szennyvízben lévő illékony szerves vegyületek (VOC), például a benzol és a fenolok mérgező gőzökké alakulhatnak és kiszivároghatnak, ami jelentős biztonsági és környezeti kockázatokat jelent. A több-hatású elpárologtatás (MVR) esetén ez a kompresszor túlfeszültségéhez, a mag forgó berendezés élettartamának csökkenéséhez és a működési stabilitás csökkenéséhez vezethet. A több-hatású elpárologtatás esetén megnövekszik az effektusok közötti hőmérséklet-különbségek, a végső hatás alacsonyabb vákuum és csökken a párologtatási kapacitás.
Az alacsony-hőmérsékletű párolgási folyamatok teljes egészében vákuum-zárt környezetben működnek, gázszivárgás nélkül. Az alacsony-hőmérsékletű környezet gátolja az alacsony-forráspontú- szerves vegyületek nagymértékű elpárolgását is, ami jobb minőségű kondenzátumot eredményez. Az anyagok és a másodlagos gőz nem érintkezik közvetlenül a központi berendezéssel, ami nagyobb rendszerstabilitást eredményez.
Ezenkívül a víz minősége az alacsony hőmérsékletű{0}}párolgás után nagyon jó. Az így kapott desztillált víz alacsony vezetőképességű és alacsony KOI-értékkel rendelkezik, ami lehetővé teszi a közvetlen újrafelhasználást a gyártósorokon. Ez döntő lépés az ipari szennyvíz „zéró kibocsátása” és az erőforrás-visszanyerés eléréséhez.
Összefoglalva, az alacsony-hőmérsékletű párologtatási technológia jobb védelmet nyújt a magas-sótartalmú, magas-KOI-tartalmú szennyvíz számára a rendszer stabilitása, az energiafogyasztás és a kifolyóvíz minősége szempontjából.