1. Belső recirkuláció (nitrifikált folyadék recirkuláció: aerob zóna → anoxikus zóna)
Recirkulációs arány: 50%–200% (a szabványos mérnöki gyakorlatban a 100% a jellemző).
Cél: Az aerob zónában keletkező nitrát-nitrogén visszaszállítása az anoxikus zónába denitrifikáció céljából, ezáltal csökkentve az összes nitrogént (TN).
Ez nem változtatja meg a rendszerből kibocsátott víz teljes mennyiségét; csak a nitrogéneltávolítás hatékonyságát befolyásolja.
Ha az arány túl alacsony: Nem elegendő nitrát-nitrogén kerül vissza, ami a kibocsátási határértékeket meghaladó össznitrogénszinthez vezet.
Ha az arány túl magas: Túl sok oldott oxigént (DO) juttatnak az anoxikus zónába, ami megzavarja az anoxikus környezetet és gátolja a denitrifikációt. Ezen túlmenően a nagy áramlási turbulencia széttörheti az iszappelyheket, amitől azok finomakká és töredezetté válhatnak (az iszap szétesésének sok esetét – például a korábban tapasztalt problémát – a túlzottan magas belső recirkulációs sebesség okozza).
2. Külső recirkuláció (Iszap recirkuláció: másodlagos derítő → anaerob zóna)
Recirkulációs arány: 30%–100% (50% a jellemző).
Célja: A leülepedett iszap visszajuttatása az anaerob zónába, fenntartva a kevert liquor lebegőanyag (MLSS) koncentrációját a biokémiai tartályokban és megakadályozva az iszapveszteséget.
Ez hidraulikus térfogatot fogyaszt a tartályokban. A túlzottan magas külső recirkuláció növeli a teljes biokémiai rendszer hidraulikus terhelését és lerövidíti a hidraulikus retenciós időt (HRT). Állandó befolyó áramlási sebesség mellett ez könnyen a másodlagos derítőben iszap felemelkedéséhez és a szennyvíz zavarosodásához vezethet.
Ha az arány túl alacsony: Nem elegendő iszapot juttatnak vissza, ami az MLSS folyamatos csökkenését és a biomassza veszteségét okozza, ami az ammónia-nitrogén és a KOI eltávolításának meghibásodásához vezethet.
Ha az arány túl magas: Oldott oxigén kerül az anaerob zónába, ami megzavarja az anaerob foszfor felszabadulását és rontja a teljes foszfor (TP) eltávolítását.
Recirkuláció beállítási logika
1. A külső recirkuláció beállításának prioritása: Stabilizálja az iszapkoncentrációt (MLSS).
MLSS szabályozási tartomány: 3000-4000 mg/L. Ha az MLSS túl alacsony, növelje a külső recirkulációt; ha az MLSS túl magas, csökkentse a külső recirkulációt és növelje a felesleges iszap kibocsátását. A külső iszapvisszavezetés elsődleges célja: Az eleveniszap visszatartása; másodlagos cél a foszfor eltávolításának elősegítése (az oldott oxigén-DO mennyiségének minimalizálásával, amely a visszatérő áramláson keresztül az anaerob zónába kerül).
2. Állítsa be a belső (kevert folyadék) visszaáramlást: Az össznitrogén (TN) szabályozása.
Ha a befolyó TN magas, növelje a belső megtérülési arányt - jellemzően legfeljebb 200%-ra.
Döntő pont: az anoxikus zónában a DO értéket 0,5 mg/L alatt kell tartani. Ha a DO túllépi ezt a határt, azonnal csökkentse a belső visszatérési arányt; ne vakon növelje tovább.
Gyakori problémák az A²/O folyamatokban:
1. A belső visszatérési arány vak növelése 200% fölé: Ez megemeli a DO-t az anoxikus zónában, ami a TN-szintek emelkedését okozhatja, nem pedig csökkenését, és az iszappelyhek felbomlásához is vezethet.
2. Külső visszatérő szivattyúk teljes kapacitással történő működtetése hosszabb ideig: Ez növeli a DO-t az anaerob zónában, megakadályozva, hogy a foszfort felhalmozódó organizmusok (PAO-k) foszfort szabadítsanak fel, és ezáltal a foszfor eltávolítása meghiúsuljon.
3. A megtérülési arányok nem statikusak: finomhangolni kell őket a befolyó koncentráció ingadozásaira reagálva.
